#Európai Unió

Nehézkes és lassú a közigazgatás a magyarok szerint, az egészségügyet és az oktatást reformálnák meg először
 

Nehézkes és lassú a közigazgatás a magyarok szerint, az egészségügyet és az oktatást reformálnák meg először

A legrosszabbnak a közegészségügy és a közoktatás helyzetét látjuk Magyarországon, itt lenne leginkább szükség sürgős szakpolitikai reformra. A közigazgatás egészét érintően a legtöbben negatív jelzőket – nehézkes, lassú – emlegettek a Republikon Intézet elégedettség-mérésében. Nálunk az EU-átlagnál rosszabb a helyzet, de a bolgárok és a franciák még elégedetlenebbek.


Nem jelentették a cégek az EU-nak, hogy egyes növényvédő szerek mérgezőek lehetnek, mert “nem volt kötelező”
 

Nem jelentették a cégek az EU-nak, hogy egyes növényvédő szerek mérgezőek lehetnek, mert “nem volt kötelező”

Az Európai Parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottsága közös meghallgatást tartott, miután kiderült, két nagy mezőgazdasági vegyszereket forgalmazó cég nem osztott meg adatokat az európai hatóságokkal arról, hogy az elmúlt 20 évben 9 alkalommal találtak tudományos bizonyítékot arra, hogy egyes általuk gyártott növényvédő szerek magzati agykárosodást okozhatnak. A cégek védelme: ők mindent etikusan csináltak, de egyébként sem volt kötelező jelenteniük az EU-nak a potenciális mérgező hatásokat.

EUrologus - Moravecz Kata EUrologus - Moravecz Kata


Merre tart az EU-Törökország kapcsolat? Az EU csatlakozás felé biztosan nem
 

Merre tart az EU-Törökország kapcsolat? Az EU csatlakozás felé biztosan nem

Az Európai Parlament külügyi bizottsága új állásfoglalást fogadott el az EU-török kapcsolatokról. A képviselők egyetértettek abban, hogy Törökország nem zsarolhatja be magát az EU-ba geopolitikai eszközöket, például a menekültekkel vagy Ukrajna támogatását felhasználva. De egyidejűleg valamilyen együttműködésre mindenképpen szükség van az EU és Törökország között, és ha ez nem az ország EU csatlakozása, akkor itt az ideje új utakat és stratégiákat kidolgozni.

EUrologus - Moravecz Kata EUrologus - Moravecz Kata





Miroslav Lajcák, az EU Koszovó-felelőse: A szerbek és az albánok együtt tették tönkre a párbeszéd eredményeit
 

Miroslav Lajcák, az EU Koszovó-felelőse: A szerbek és az albánok együtt tették tönkre a párbeszéd eredményeit

A szerbek és az albánok is felelősek a koszovói válság újbóli fellángolásáért, s ha a felek nem változtatnak politikájukon, az károsan befolyásolja az EU-hoz és az USA-hoz fűződő kapcsolataikat – véli Miroslav Lajcák volt szlovák külügyminiszter, az EU nyugat-balkáni régiót érintő kérdésekért felelős különleges képviselője.







Eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a külföldi embercsempészek szabadon engedése miatt
 

Eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a külföldi embercsempészek szabadon engedése miatt

Mindössze néhány hónappal az erről döntő kormányrendelet után indították meg a kötelezettségszegési eljárást. Más ügyben is döntöttek: beperelték Magyarországot az Európai Unió Bíróságán az építőanyagok (homok, kavics, cement) esetében rögzített árakat bevezető szabályok miatt, és új szakaszba lépett az eljárás az energiatermékek kiviteli korlátozásai miatt.



Ezektől az uniós országoktól lehet ellesni, hogyan érdemes segíteni a bevándorlók beilleszkedését
 

Ezektől az uniós országoktól lehet ellesni, hogyan érdemes segíteni a bevándorlók beilleszkedését

Az EU új migrációs politikájának érvényesítését Magyarország és Lengyelország blokkolja, de a tagállamok saját hatáskörben próbálnak felkészülni a menekülthullámokra. A folyamatosan érkező bevándorlókat új integrációs programmal és a szegénynegyedek felszámolásával segítik a svéd hatóságok. A beilleszkedés támogatására a németek, franciák és a görögök is keresik a hatékony megoldásokat.



Megszületett a nagy EU-USA internetegyezség
 

Megszületett a nagy EU-USA internetegyezség

Három évvel ezelőtt egy bírósági döntés jogellenesnek minősítette a felhasználói adatok továbbítását Európából az Egyesült Államokba, ami komoly problémát jelentett az olyan cégeknek, mint például a Facebook, a Google vagy az Apple. Az Európai Unió most egy olyan tervet fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az európai felhasználók adatait az Amerikában lévő szervereken tárolják a vállalatok.

hvg.hu hvg.hu